Jelenlegi hely

A tanszék által kiadott egyéni szakdolgozat és diplomamunka témák

Az alapképzésben részt vevő hallgatók számára:

A mesterképzésben részt vevő hallgatók számára:

A 2005-ig indított képzésekben részt vevő hallgatók számára:


Gazdaságinformatikus Bsc. hallgatók számára kiadott témák


Alexin Zoltán

Könyvesbolt alkalmazás Visual C# nyelven témavezető: Dr. Alexin Zoltán
CMTS hőmérsékletének mérése külső témavezető: Katona Attila, belső konzulens: Dr. Alexin Zoltán
Gépjármű kereskedés információs rendszere témavezető: Dr. Alexin Zoltán
XML szerkesztő felület a Szeged Treebank 2.0-hoz témavezető: Dr. Alexin Zoltán
Visual Studio .NET C# menedzselt leltár alkalmazás fejlesztése Windows CLR környzetben témavezető: Dr. Alexin Zoltán
Borászati pince- és raktárkezelő szoftver témavezető: Dr. Alexin Zoltán
CRM szoftver fejlesztése EXT JS 3.2 keretrendszerben témavezető: Dr. Alexin Zoltán
Közösségi portál fejlesztése gazdasági- és pénzügyi szakemberek számára ASP.NET technológia segítségével témavezető: Dr. Alexin Zoltán
Gépjármű kereskedés nyilvántartó rendszere témavezető: Dr. Alexin Zoltán
Egy hitelintézet rendszerének elkészítése .NET technológiával témavezető: Dr. Alexin Zoltán


Beszédes Árpád

Kiadott témák:


Bilicki Vilmos

Kiadott témák:


Bohus Mihály

Integrált vállalatirányítás egy vállalat életében témavezető: Dr. Bohus Mihály


Ferenc Rudolf

Univerzális munkafolyamat szimulátor témavezető: Dr. Ferenc Rudolf


Gergely Tamás

Kiadott témák:


Havasi Ferenc

Kiadott témák:


Holló Csaba

Pénzügyi helyzetelemző alkalmazás témavezető: Dr. Holló Csaba


Kiss Ákos

Kiadott témák:


Kertész Attila

Kiadott témák:


Schrettner Lajos

Kiadott témák:


Vidács László

Kiadott témák:



Mérnök informatikus Bsc. hallgatók számára kiadott témák


Alexin Zoltán

Munkavállalók képességeit felmérő portál témavezető: Dr. Alexin Zoltán
CoolTourA Zenei kultúraszervező honlap témavezető: Dr. Alexin Zoltán
Online dokumentum menedzsment rendszer külső témavezető: Bordács István, belső konzulens: Dr. Alexin Zoltán
Média menedzser témavezető: Dr. Alexin Zoltán
Csaladfa nyilvántartó és elemző alkalmazás fejlesztése C# nyelven témavezető: Dr. Alexin Zoltán
Online jegyportál fejlesztése webes felületre témavezető: Dr. Alexin Zoltán


Beszédes Árpád

Kiadott témák:


Bilicki Vilmos

Kiadott témák:


Bohus Mihály

Reverse AJAX technológia teljesítmény és skálázhatóság vizsgálata többszereplős póker játék segítségével témavezető: Dr. Bohus Mihály


Ferenc Rudolf

Kiadott témák:


Gergely Tamás

Kiadott témák:


Havasi Ferenc

Kiadott témák:


Holló Csaba

Kiadott témák:


Kiss Ákos

Android rendszerű mobiltelefon képességeit kihasználó játék fejlesztése, saját fizikai motorral témavezető: Dr. Kiss Ákos


Kertész Attila

Kiadott témák:


Schrettner Lajos

Kiadott témák:


Vidács László

Kiadott témák:



Programtervező informatikus Bsc. hallgatók számára kiadott témák


Alexin Zoltán

Webes áruház fejlesztése Sense/Net alapokon külső témavezető: Kiss Sándor, belső konzulens: Dr. Alexin Zoltán
Szeged Treebank által alkamazott XML formátum ISO-24613 szabvány szerinti XML formátumra konvertálása témavezető: Dr. Alexin Zoltán
Natív MySQL interfész C# nyelven témavezető: Dr. Alexin Zoltán
Vadaspark adatbázis rendszere témavezető: Dr. Alexin Zoltán
Intelligens lejátszó lista és web-alapú menedzser az Icecast/Ices2 hangfolyam-rendszerhez témavezető: Dr. Alexin Zoltán
Webáruház készítése Silverlighttal témavezető: Dr. Alexin Zoltán
Online tömegközéppont meghatározó szoftver külső témavezető: Bordács István, belső konzulens: Dr. Alexin Zoltán
Szakmai és közösségi portál tanárok és tanítók számára témavezető: Dr. Alexin Zoltán
Csomagolóüzem nyilvántartó alkalmazása témavezető: Dr. Alexin Zoltán


Beszédes Árpád

Kiadott témák:


Bilicki Vilmos

Kiadott témák:


Bohus Mihály

Kiadott témák:


Ferenc Rudolf

Kiadott témák:


Gergely Tamás

Kiadott témák:


Havasi Ferenc

Kiadott témák:


Holló Csaba

Raktárkészlet nyilvántartó program témavezető: Dr. Holló Csaba
Levelezős órarendkészítést segítő alkalmazás témavezető: Dr. Holló Csaba


Kiss Ákos

C64 illesztése PC-hez USB-s billentyűzetként témavezető: Dr. Kiss Ákos
A+.Net Visual Studio integráció témavezető: Dr. Kiss Ákos
Párhuzamos JavaScript programok memóriafogyasztásának mérése témavezető: Dr. Kiss Ákos
Google Maps alapú pozíciókövető alkalmazás és Symbian telefonos kliens fejlesztése témavezető: Dr. Kiss Ákos
OpenLayers nyílt forráskódú, Javascript alapú térképmegjelenítő csomag megvalósítása .NET keretrendszerben, C# nyelven témavezető: Dr. Kiss Ákos


Kertész Attila

Kiadott témák:


Schrettner Lajos

Kiadott témák:


Vidács László

Projekt és erőforrásmenedzsment a filmiparban témavezető: Vidács László



Gazdaságinformatikus Msc. szakos hallgatók számára kiadott témák


Alexin Zoltán

Kiadott témák:


Beszédes Árpád

Kiadott témák:


Bilicki Vilmos

Kiadott témák:


Bohus Mihály

Kiadott témák:


Ferenc Rudolf

Kiadott témák:


Gergely Tamás

Kiadott témák:


Havasi Ferenc

Kiadott témák:


Holló Csaba

A collaborative filtering működési modelljének bemutatása saját fejlesztésű webáruházon keresztül témavezető: Dr. Holló Csaba
Online ételrendelő témavezető: Dr. Holló Csaba
E-kereskedelmi trendeket követő webáruház fejlesztése SEO optimalizálással témavezető: Dr. Holló Csaba


Kiss Ákos

Kiadott témák:


Kertész Attila

Kiadott témák:


Schrettner Lajos

Kiadott témák:


Vidács László

Kiadott témák:



Programtervező informatikus Msc. szakos hallgatók számára kiadott témák


Alexin Zoltán

Elemző szoftver fejlesztés PDF fájlok vizsgálatához témavezető: Dr. Alexin Zoltán
Többrétegű üzleti szoftverek fejlesztése Microsoft Entity Framework segítségével külső témavezető: Szabó Sándor, belső konzulens: Dr. Alexin Zoltán


Beszédes Árpád

Kiadott témák:


Bilicki Vilmos

Kiadott témák:


Bohus Mihály

Kiadott témák:


Ferenc Rudolf

Kiadott témák:


Gergely Tamás

Kiadott témák:


Havasi Ferenc

Kiadott témák:


Holló Csaba

Webáruház készítése és az áruszállítás optimalizálása témavezető: Dr. Holló Csaba


Kiss Ákos

Közösségi portál megvalósítása témavezető: Dr. Kiss Ákos
XcodeHelper megvalósítása témavezető: Dr. Kiss Ákos


Kertész Attila

Kiadott témák:


Schrettner Lajos

Kiadott témák:


Vidács László

Kiadott témák:



Informatikatanár Msc. szakos hallgatók számára kiadott témák


Programtervező matematikus főiskolai szakos hallgatók számára kiadott témák


Alexin Zoltán

Silverlight 3 platform bemutatása egy honlap és egy játék segítségével témavezető: Dr. Alexin Zoltán


Beszédes Árpád

Kiadott témák:


Bilicki Vilmos

Kiadott témák:


Bohus Mihály

Kiadott témák:


Ferenc Rudolf

Kiadott témák:


Gergely Tamás

Kiadott témák:


Havasi Ferenc

Kiadott témák:


Holló Csaba

Kiadott témák:


Kiss Ákos

Kiadott témák:


Kertész Attila

Kiadott témák:


Schrettner Lajos

Kiadott témák:


Vidács László

Kiadott témák:



Programtervező matematikus egyetemi szakos hallgatók számára kiadott témák


Alexin Zoltán

Építőanyag-kereskedés nyilvántartó és számlázó rendszere témavezető: Dr. Alexin Zoltán
XML technológiák alkalmazása a számítógépes nyelvészetben témavezető: Dr. Alexin Zoltán
UPC protokollra épülő tömeges SMS küldő rendszer témavezető: Dr. Alexin Zoltán
Tematikus osztályozást megvalósító alkalmazás klaszterező algoritmusok segítségével témavezető: Dr. Alexin Zoltán


Beszédes Árpád

Kiadott témák:


Bilicki Vilmos

Kiadott témák:


Bohus Mihály

Kiadott témák:


Ferenc Rudolf

Kiadott témák:


Gergely Tamás

Kiadott témák:


Havasi Ferenc

Kiadott témák:


Holló Csaba

Webes recepttervező témavezető: Dr. Holló Csaba


Kiss Ákos

Objektum orientált kiterjesztés az A+ programozási nyelvhez témavezető: Dr. Kiss Ákos
Thomson-algoritmus alapú reguláris kifejezés kiértékelő motor implementálása Webkit-be témavezető: Dr. Kiss Ákos
Térkép megjelenítés és többszintes épület-alaprajz megjelenítésének integrálása témavezető: Dr. Kiss Ákos


Kertész Attila

Kiadott témák:


Schrettner Lajos

Kiadott témák:


Vidács László

Kiadott témák:



Közgazdasági programozó matematikus egyetemi szakos hallgatók számára kiadott témák



Alexin Zoltán

Bizományos rendszer és értékesítés nyilvántartó rendszer C# nyelven témavezető: Dr. Alexin Zoltán
Vendéglátói készletnyilvántartó program C# nyelven témavezető: Dr. Alexin Zoltán


Beszédes Árpád

Kiadott témák:


Bilicki Vilmos

Kiadott témák:


Bohus Mihály

Kiadott témák:


Ferenc Rudolf

Kiadott témák:


Gergely Tamás

Kiadott témák:


Havasi Ferenc

Kiadott témák:


Holló Csaba

Kiadott témák:


Kiss Ákos

Kiadott témák:


Kertész Attila

Kiadott témák:


Schrettner Lajos

Kiadott témák:


Vidács László

A TIBCO ActiveMatrix BusinessWorks témavezető: Vidács László
Meglévő webalkalmazás újratervezése terhelési szempontok alapján témavezető: Vidács László



Műszaki informatikus egyetemi szakos hallgatók számára kiadott témák


Alexin Zoltán

Vállalati rendszerhez illesztett Web 2.0-es szolgáltatások API-n keresztül külső témavezető: Varga Tamás Tibor, belső konzulens: Dr. Alexin Zoltán


Beszédes Árpád

Kiadott témák:


Bilicki Vilmos

Kiadott témák:


Bohus Mihály

Kiadott témák:


Ferenc Rudolf

Kiadott témák:


Gergely Tamás

Kiadott témák:


Havasi Ferenc

Kiadott témák:


Holló Csaba

Kiadott témák:


Kiss Ákos

Különböző szintű absztrakcióval megvalósított JIT technológiák összehasonlítása témavezető: Dr. Kiss Ákos
Nyílt szabványokon alapuló RFID beléptetőrendszer megvalósítása AVR mikrovezérlővel témavezető: Dr. Kiss Ákos


Kertész Attila

Kiadott témák:


Schrettner Lajos

Kiadott témák:


Vidács László

Kiadott témák:



Informatikatanár egyetemi szakos hallgatók számára kiadott témák

 

Kommunikáló folyamatok modellezése a CSP alapján témavezető: Dr. Holló Csaba
C nyelvoktató program témavezető: Dr. Holló Csaba
Elektronikus napló középiskolában témavezető: Dr. Holló Csaba
Ingatlanközvetítő iroda online rendszerének készítése témavezető: Dr. Holló Csaba